Üdvözöljük az Autó-Doktor Horváth Kft. weboldalán! Közvetlen elérhetőség: +36-84/519-219

reklam bal

fekakcio bal nagy

olajakcio bal

Autóvásárlás utáni teendők

Gépjármű vásárláskor, illetve eladáskor a legfontosabb művelet,amit el kell végezni az átírás, hisz ekkor kerül a jármű az új tulajdonos birtokába.

Nagyon fontos tudni, hogy ha új vagy használt gépjárművet vásárolunk, akkor azt 15 naptári napon belül át kell íratnunk saját nevünkre, ha ezt elmulasztjuk, akkor több tízezer forintos bírságtól kell tartani.

A teendők sorrendben a vásárlás előtt és után:

  • Gépjármű átvizsgálása szakszervizben
  • Gépjármű eredetiségvizsgálat megrendelése
  • Adásvételi szerződés megkötése
  • Kötelező biztosítás megkötése után
  • Vagyonszerzési illeték megfizetése az okmányirodában

Az gépjárműátírás alkalmával a hivatal kiszámolja, hogy az új üzembentartó, illetve tulajdonos mekkora összegű illetéket kell fizessen. Ennek mértéke a gépjármű korától és teljesítményétől függő, de természetesen a számítás alapja egyforma. E szerint bárki ki tudja az alábbi táblázat segítségével kalkulálni akár előre is, hogy hozzávetőlegesen mennyi illetékkel kell majd az átírás után számolnia.

A gépjármű teljesítménye Kora: 0-3 év Kora: 4-8 év Kora: 8 év felett
0-40 kW 550 Ft/kW 450 Ft/kW 300 Ft/kW
41-80 kW 650 Ft/kW 550 Ft/kW 450 Ft/kW
81-120 kW 750 Ft/kW 650 Ft/kW 550 Ft/kW
120 kW feletti 850 Ft/kW 750 Ft/kW 650 Ft/kW

A gépjármű átírásakor az illetéken kívül más költségek is felmerülnek, jó ezekkel tisztában lenni.

  • így biztosan fizetni kell az új forgalmi engedély kiállításának díját, mely 6000.-Ft
  • szintén 6000.-Ft-ba kerül az új törzskönyv kiállításának a díja
  • költségként merül fel az eredetiségvizsgálat díja, melynek összege:
    • Személygépjárművek esetében
  • illetve a kötelező biztosítás költsége mely teljesen egyedi, az ügyféltől és a gépjármű típusától függ

Eredetiség vizsgálat érvényessége

Fontos még tudni, hogy 60 napig érvényes egy fel nem használt eredetiségvizsga és értelemszerűen minden tulajdonos váltáskor újat kell készíteni, még akkor is ha csak 2 hónapig volt az autó nálunk és természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy minden rendben van vele. A szabályozásnak megfelelően a járművek tulajdonjog változásának bejelentésére egyébként is mindössze 15 nap áll rendelkezésünkre.

Mire ügyeljünk?

Ha autó vagy más jármű adásvételére kerül sor, akkor érdemes úgy intézni, hogy az adásvételi szerződés aláírása mindenképpen a sikeres eredetiségvizsga után menjen végbe, ezzel sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.

Kipufogó rendszer  Motor  Vezérlés  Dízel befecskendezők  Üzemanyagrendszer tisztítás  Automataváltó olajcsere  Futómű szrviz  Fékrendszer  Akkumulátor  Klíma szerviz  GPS rendszerek

Lengéscsillapító  Intelligens diagnosztika  Téli, nyári átvizsgálás  Karosszéria javítás  Szélvédőcsere és javítás  Fényszóró felújítás  Műszaki vizsga és zöldkártya  Olajcsere specialista  Periodikus táblázat  Gumiabroncs garancia  Autómosás, ápolás

Autó-Doktor Horváth Kft.

8600 Siófok
Papfődi u.1.
Tel: +36/84/519-219
Fax: +36/84/519-211
E-mail: szerviz@auto-doktor.hu
Autó-Doktor Horváth Kft.

Levelezési cím

8601 Siófok
Pf.:177. Hungary

Nyitvatartási idő

Az Autó-Doktor Horváth Kft. szervíz az Ön rendelkezésére áll:

hétfőtől-péntekig: 8.00 - 17.00-ig,
szombaton - vasárnap: zárva.

Rólunk mondták

"Igényes és pontos munkát végeztek még a szűk határidők esetében is"

"Szolgáltatásaik összessége arányban áll az alkalmazott árazási gyakorlatukkal"

X

Másolásvédelem

Jobb klikk tiltás!